A karom

Ifjabb L. H. Litzben nem akarta elveszíteni fél karját! Mégis, mikor keresztülsuhintott rajta a bárddal, az elhagyta őt.

Másként:

(Figyeljük meg, miként gondolhatta, mondhatta volna ezt ifjabb L. H. Litzben:)
Akarom a karom.
- A karom!!!!
(Mivel ifjabb L. H. Litzben egész életének munkája benne volt e karban, ezt is mondhatná:)
- Korom a karom.
(Ám mivel levágta karját, valamivel pótolni kell e hiányt. Inge lóbálódzó ujját hát kályhakéményének összegyült terményével tömve ki, így szólhatott volna:)
- Korom a karom.
(Majd, midőn már semmi sem segített, félkezét imára kulcsolva eként fohászkodhatott az Úrhoz:)
- Kérem a karom!
(De mivel imája még süket fülekre sem talált, ezért végelkeseredettségében már csak így ordított fel dühtől eltorzult hanggal:)
- A karom! AKAROM!
(A kar azonban sehol - azaz továbbra is a földön hever. Belátta, hogy végleg elvesztette végtagját. - Ez már a vég - gondolta közben, s lemondóan így fogadta végzetét:)
- Károm, a karom.
(Csak mellékesen jegyezzük meg, hogy elég hülye volt ifjabb L. H. Litzben, mivel ha rögtön orvoshoz rohan, még visszavarhatták volna a karját - persze, csak ha akarják!)