A küzdelem

Hangos zsivajtól remeg a kocsma fala. Ezé is. A galaxis megannyi csehójában, most, igen nagy a forgalom - hál' isten - a küzdelemnek köszönhetően. Fura alakok ezrei töltik meg ilyenkor az összetartozás e lecsúszott színhelyeit. Lábak, kezek, csápok, szemek nyúlós, ragadós masszájában szinte extázisba esve figyelik nagy izgalommal az éppen zajló csatát.
Ritka alkalom ez a galaxis magas szintű intelligenciáinak körében. Ritkán adatik meg, hogy egy küzdelem szemtanúi lehessenek. Az időtlenség dimenzióiban repdesők sem látnak létük alatt többet, mint legfeljebb egy küzdelmet. Hát még az időkorlátos lények.
De most boldogok! Az egész galaxis forrong, szinte egyként dohogva drukkol, bíztatva vagy leszólva az éppen arra érdemesnek tartottakat. Hát igen. Már csak ezért is megéri. Egy hatalmas összejövetel fajtól, létformától, intelligenciától függetlenül. Most mindannyiuk szíve kissé közelebb került a másikéhoz.
Izgulnak.
S a csehók ridegen fénylő falai közt mámorosan kiabálva kötnek fogadásokat, próbálván újra átélni azokat a korokat, melyekből maguk is származnak.
Hisz egyikük sem volt részeg még sosem. És most sem tudják elpusztítani tudatuk egyetlen morzsáját se. De megpróbálják. Megpróbálják évezredekkel ezelőtti őseik primitív életét élni. Elhagyják hát kissé értelmük magasrendű felvigyázását, s igyekeznek visszaidézni eleik soha át nem élt érzéseit.
Izgalomtól és duhajkodástól hangosak a kocsmák, s még az sem zavar senkit, hogy rettentően hazug e duhajkodás. Mint mikor a kisgyermek próbál tagadni, s közben lábával a lehető legfeltűnőbben rugdossa ágya alá összetört cserépmaradványait, nem is beszélve lángvörös arcáról, el-elakadó szavai forrása körött. Hát ilyen bután és ostobán igyekeznek a galaxis ez alkalomra összegyűlt lényei eljátszani a múltat. Bár számukra ez igazán jól sikerül. Hát fogadnak, drukkolnak s belefeledkezve izgulnak, a nagy Küzdelem láttán.

Hatalmas a galaxis, benne oly sok az élet. Oly sok, és mégis e végtelen űrben olyannyira elenyésző. Minden érett lény saját lényegtelenségének béklyójában senyved. De nekik már mindegy. Felfogták a lét értelmetlenségét, s azt is, ha nem maradnak életben, senki sem tartja őket itt. Rég letettek a szép és jó fogalmáról, hisz látták: ki nem tette, már nincs közöttük. Lemondtak a romantikus hazugságok émelyítő tengeréről, s beletörődtek, hogy egy mindannyiuknál hatalmasabb erőnek kiszolgáltatva rabszolgaként kell fajuk öröknek ígérkező létét végigszenvedniük. Már nem is gondoltak ezzel, így hát még inkább bele tudtak feledkezni a játékba. A Küzdelembe.

Ezernyi az értelem galaxis szerte, de több millió az élet. Több millió élet terem, s tűnik el. Ki életképtelen, kihull, s rajta egy más élet, tán egy erősebb sarjad. Mégis ritkán fejlődik odáig lét, hogy kilépjen a galaxis-közi térbe s társadalomba. Ritkán, hisz értelmük általában kevés ehhez. Miután felfalták környezetüket, saját fajukat pusztítják el, ezzel is bizonyítván önmaguknak: mindenkit képesek legyőzni!

Egy faj vívja életre-halálra folyó küzdelmét a peremterület egy távoli csillaga körül. Utolsó stádiumába jutott. Vagy elpusztul, vagy önnön mocskából felszabadulva lép ki a galaxis-közi értelem terébe, s egy új, friss és életképes fajjal gazdagítja azt. Aggódó szempárok lélegzetvisszafojtva figyelik végzetes próbálkozásait, s habár szíve mindegyiknek nyújtaná segítő, erős kezét, a lét rideg törvényeit ismerve tudják: ez nem segít. Végtelen erősen, s mégis tehetetlenül állják körül a kis bolygót. S míg szájuk, kezük, életük egy tivornya fellazító kábulatában keres menedéket, szíve mindegyiküknek összeszorulva reszket ez új fajért. Lelkük sír minden egyes atomrobbanás, háború s minden egyes éhen halt kisded hallatán. Lelkük sír, de maguk már meg sem rebbennek. Megfásultan jutottak túl az elfogadhatatlanon, az életükért, s megtörtségük elvette önmagukba vetett hitüket. Tán ezt is keresik most ebben az új fajban, s így ezerszeresen fáj nekik minden kudarcunk. Mégsem tehetnek semmit.

Még hatvan év, és eldől a Küzdelem. Már egymás közt is a bukás elkerülhetetlenségét taglalják, s habár cinikus logikájuk tudja, most sem gazdagodik társadalmuk új taggal, mégis összerezzennek minden jó hír hallatán.
…
Már gyülekeznek az erők. A Földön eleddig megbúvott emberek találkoznak egymással, ismerik fel közös vonásukat, közös erejüket, s az egyetlen célt, melyet fajuk mélyen beléjük vésett. Már gyülekezik a csapat, hogy az utolsó pillanatig dagasztva erejét megállítsa a megállíthatatlant, s ellentmondjon a logika minden törvényének. S habár erre semmi esély, egy új faj mégis arra készül, hogy kitörjön önnön gonoszságából, s túlélve saját magát, igazi társai közé kerülhessen.

Ne csodálkozz hát, ha magadban Te is érzed az erőt! ! Már nincs sok időnk.
…
A kocsmákban lassan elcsendesül az üvegpoharak csilingelése, a duhaj beszélgetés, s a kuncogó cinikus kacagás hangja. Lélegzetvisszafojtva dobban együtt szívünkkel az egész galaxis, s reszketve drukkol...