A csúcson

(avagy: Egy vad fohásza a hegytetőn)

Fújja testem a szél. Hideg van, mint itt mindig. Itt a csúcson. Hisz itt vagyok. Minden értelemben. Köröttem fák mohás törzsei, távoli völgyek szürkületbe mosódó homályai, félszeg állatok tovarohanó - menekülő - árnyai. A lassú csend hullámai folynak körbe, míg a szél vad lökésivel hűti védtelen testem. Hideg van. Fázom. S mégsem teszem ellene. Fázom. Fázni akarok.
Győztesen állok e rideg, hideg csúcson, hogy alátekintve megszemlélhessem birodalmam. Győztesen, legyőzhetetlen! Győztesen, köröttem a megalázkodott természet megannyi szolgájával. Győztesen!!
A leghatalmasabb faj tagjaként, nincs ellenfelem. Fajomon bellül sem mer vesztemre törni senki. Ha enni akarok eszem! Ha inni akarok, iszom. Utódim biztonságban tudhatja asszonyom! Életem, s családom élete megtörhetetlen. Ha harcolnom kell is a betevőért, a harc kimenetele kétségtelen. Örökkön győztes vagyok! Egy túlélő faj túlélő egyede! Sikeres, hatalmas, tökéletes!
S most itt állván e csúcson, a szél vad rohamaitól körítve, valami mégiscsak hiányként mar lüktető szívem fájó rostjaiba.
Hát itt állok - mit állok, letérdepelek - előtted, s könyörögve kérlek:

- Adj. Csak egy röpke pillanatot adj. Egyetlen múló, rövid, boldog pillanatot. Élek, határozottabban, mint bárki. Élek, legyőzhetetlenebbül, mint bárki. Betöltöm rendeltetésem, de mindez mégis kevés. Hideg kihalt űrként folynak el a napok. A tett már csak öröm. Az érzés, csupán érzet. Könyörgöm, egyetlen boldog pillanatot adj. Hogy megérezzem, mit nem volt részem érezni soha. Hogy hihessem, van más is, mint az éltető halál. Hogy tudhassam, van más is mint az éltető halál. Kérlek hát: egyetlen boldog pillanatot adj.
S a szédület múltával...
- Adj! Ó kérlek egy boldog percet adj! Hogy felfoghassam, mit átélnem engedtél. Adj! Könyörgöm, egyetlen boldog percet adj csupán, hogy láthassam, mint szövődnek egymásba e pillanatok. Hogy érezhessem, nem múló ábránd volt e szédülés, hanem létező való! Hogy színt láthassak a fákban, hogy keménységet érezhessek a kövekben! Halk csobogása simogassa fülemet a víznek, míg lágysága körbeölelje ujjaim. Forróságát érezni a lángoló hasáboknak! És melegét egy kihűlésre készülő áldozatnak! Könyörgöm ADJ! Csak egyetlen boldog, összefüggő percet adj! ... Az űr mérhetetlen szívemben. Míg tudatlan túlélő lelkem csupán tompa gépiességet érzett, s a céltalanság értelmetlen hiányát, addig - most megismervén azt - hiányt érzek. Az elvesztés égető hiányát. … Egy boldog percet adj!
…
- Adj! Csak egy boldog órát adj nekem! Kérlek, könyörgöm! Egy boldog órát! Láthassam egybefolyni e perceket. Hogy élhessek benne. Hogy tehessem a dolgom: futhassak, ehessek, vadászhassak, hogy átéljem, mi lehetne tán sorom. Add meg, hogy a hétköznapok perceibe lophassam magam, boldogon. Adj! Könyörögve kérlek, csak egyetlen boldog órát adj nekem. A séták élvezetét a hangok összemosódó dallamát! A mozgás tartós örömét, a szertefoszlatlanság biztonságát! A megélt csodát, a boldogság valódi lényét! Kérlek! Könyörgve kérlek! Egyetlen boldog órát adj nekem!
…
A nap pedig sötétbehanyatlott már, s egy elgyötört lélek könnyes, megkínzott arcával fordul ismét feléd:
- Csak egy napot kérek Tőled. Egyetlen boldog napot. Hogy félelem nélkül élhessem át a beteljesült boldogságot! Hogy ne kelljen tartanom az elmúlás retenetétől! Hogy ne kelljen reszketnem a szertefoszlás ürességétől! Nem akarom puszta győztes értéktelen létem értelmetlen semmiségét látni! Adj! Könyörgve kérlek! Egyetlen boldog napot adj nekem! Látni akarom a felkelő életet! Látni akarom igazán, milyen egy hajnal! Fényel, színekkel, harmattal! Igen harmattal! Nem csupán vizcseppes fűvel! Érezni a hűvös lehelletét! Csicsergő madarak boldogító dallamait! Kemény életpusztító betonutak éltető szürkeségét! Járni akarom az utat, csak egyetlen napon keresztül. Szólni a társaimhoz! Nem pedig leszólni őket. Segíteni másokon, akár saját túlélésem ellenére! Érezni akarom, hogy megkaphatok dolgokat, miket nem adtak meg sosem, hisz én voltam a győztes! Meleg, puha tapintását egy érzéki szerető hangnak. Fényes csillogását a hidegre fagyot jégnek. Átfúvását a viharos szélnek, hogy bőrőmet lúdbörözze, még boldogan! Kérlek hát Téged: egyetlen boldog napot adj csupán. Ébredését a szívnek. Hogy rekkenő hőségben izzadtathassam tagjaim. Hogy dermesztő fagyban remegtethessem tagjaim. A vakító delelő napot, mit csak fényesnek láttam, szépnek még sosem. Hogy könnyem hullhasson lebukó korongja mögött. Hogy szívem is hullajthassa könnyeit, mégha a legszebb áldozat rohan is mellettem tova. Életképes, hatalmas vad vagyok, mégis arra kérlek, adj! Egyetlen boldog napot adj nekem! Hogy gyengéd ölébe hajthassam gyengén a fejem. Hogy legyek kiszolgáltatott, rőtlen vézna senki, kit védelmezni kell! Kit védelmez mindenki más! Fajt akarok, hol az egyedek összefognak. Fajt, érző lélektől teli boldog fajt, miben én magam is boldog egyed vagyok! Könyörgöm adj! Csak egyetlen boldog napot adj nekem!
…
S másnap éjjel egy megalázott, megtépázott, állat vonszolja fel magát a csúcsra:
- Egy boldog életet adj! Összefüggő végtelen boldogságot! Nem élhetek már nélküle! Adj! Egy boldog életet, hogy láthassam, hazug, ki gondolja ellenpont ez csupán. Egy folytonos boldogságot, hol minden más alsóbrendű szolga csak. Adj. Örökkévaló boldogságot adj nekem!

Évek múltával pedig egy korcs, hontalan vonszolva magát a porban, épphogy csak létét nem veszítve el, halkan tébolyultan motyog, míg halad tova egy völgy egy távoli - mély - pontja felé:
- Adj! Csak egyetlen boldog pillanatot adj!